2017. január 22., vasárnap

Az anyai ösztönöm az enyém - 2. rész: Kérlek, hagyjatok anyának lennem!

Egy hete olvashattátok az első részt, ahol számos anyukával összeszedtük nektek, hogy mennyire nehéz, amikor a várandósságba beletrollkodnak a kíváncsiskodók, a pocak-tapizók és azok, akik hirtelen jobban tudják mindenkinél, hogyan készüljünk fel az anyaságra. Az élmény kavalkádja, azonban nem szűnik meg a baba érkezésével. 
Sőt, megmutatjuk, hogyan fokozódik .... 

Az a kilenc hónap egy igazi, megtestesült csoda volt. Majd egy napon elérkezett a pillanat, amikor hosszú vajúdás után a karjaimban tarthattam ŐT. Egy pici belőlem, egy pici az apjából. Minden megváltozott: a lélegzésem, az érzéseim. Anya született. Anya érzésekkel, álmokkal, vágyakkal, ösztönnel. A karjaim óvó ölelésében tartottam, majd összeráncolt homlokkal néztem a nővért, ahogy elviszi méricskélni és az aggodalom közepette már a varratokat sem éreztem, csak azt akartam, hogy újra ott legyen. 

Ezt ti is átéltétek mind. Tudjátok ti is, milyen az, amikor ez a kapocs napról napra erősödik. Senki, senki nem ismeri nálad jobban, pedig még te is csak kóstolgatsz minden jelentéstartalmat a mozzanatai, a hangja, a sírása  mögött. Így telnek a napok, a hetek, a hónapok, melyre árnyékként vetülnek a vendégek, rokonok litániái és az okos tanulmányok. 

A jótanácsok, higgyétek el, nem esnek nehezünkre. Szívesen hallgatjuk meg a tapasztalataitokat, a szüléstörténeteket, azt, hogy ti milyen nehéz helyzeteket és hogyan oldottatok meg. Hálásak vagyunk minden olyan elbeszélésért, ami arról szól, hogy nálatok hogyan működött, nálatok mi vált be. Azonban fontos megértenetek, hogy ami nálatok működött, az nem egyetemes igazság. Minden gyermek más és más, ahogyan más a család, amibe született, én is más vagyok, mint te, és ami a ti időtökben, a ti életetekben működött, az nem biztos, hogy nálunk is fog. Két órányi látogatás, pár Messenger-en elküldött kép alapján Ti nem ismeritek a gyermekeinket és minket sem. Tudjuk, hogy ti már felneveltetek egy-két-három gyereket. Láttuk, tapasztaltuk. Valóban fantasztikusak, de mi lehet, hogy nem úgy szeretnénk és ezt tiszteletben kell tartanotok, akkor is, ha az igazságérzetetek és a segíteni akarásotok túlbuzog bennetek. 

Tudjátok, nagyon nehéz nekünk ez a sok változás. Megváltozott a napirendünk, más lett a prioritás, nem tudunk önzőek lenni, pedig azt olvassuk lépten-nyomon, hogy megtehetjük. Fáradtak vagyunk és miközben aludnánk egyet, a lelkiismeretünk nem engedi. Sok bennünk a bizonytalanság, de a receptet erre nem a ti módszeretek adja meg. A támogatásotok kell. A háttér kell. Az, hogy sírhassunk egyet. Az, hogy ne ítéljetek el minket, és ne bizonytalanítsatok el abban is, amiben már biztosak voltunk. Kérjük, hogy ne lépjétek át az intimitás határát, mert ha eddig nem beszéltünk nektek a testünk működéséről, ezután sem szívesen tesszük. A sok hallott dologból mi össze fogjuk gyúrni azt, ami nekünk válik be majd a hétköznapokban is, és az majd a mi sikertörténetünk lesz. Nem a tiétek, nem a netes megmondómamiké. Csak a miénk. 

Ne vonjátok minden helyzetben kétségbe az anyai kompetenciáinkat, mert ha a segítség is a cél, nem annak vesszük, hanem kioktatásnak, és üzenetként, hogy ti jobban tudjátok. Ha szükségünk lesz rátok, szólunk, és a lényeg, hogy akkor azt majd halljátok meg. Egyszer ti is azt tettétek a gyermeketekkel, ami szerintetek a legjobb volt nekik, hagyjátok, hogy mi is ezt tegyük! Köszönjük!
... folytatjuk ...
Berdó Erika G.  

Az első részt ITT olvashatjátok! 




2017. január 21., szombat

Január 21. margójára

Egy átlagos szombatnak indult, amikor együtt a család, amikor felhőlenül örülünk egymásnak. A hírek a veronai balesetről azonban elcsendesítenek bennünket és elgondolkodtatnak. 

Végignézek a lányaimon. Felhőtlenül boldogok. Játszanak, csicseregnek. Ülök a kényelmes fotelban, a pokróc melenget, a tudat, hogy mindenki itt van és jól van, boldogít. 

El sem tudom képzelni (és nem is akarom), milyen lehet egy szombat reggel arra ébredni, hogy nincs már többé. Hogy a gyermek, akit a karjaidba fektettek születésekor, akit járni-beszélni tanítottál, aki neked a világot jelenti, egyszer csak nincs. Hiszen ő ad értelmet mindennek, ő az, akiért felkelsz, dolgozol, aki létezésed határozza meg. Most pedig ő az, aki nem jön már haza, nem ölel át, nem mondja már, hogy Anya! 

Annyit gondolkozom, hogy hogyan kerülhető el egy ilyen. Ne engedjem sehova őket? Mindig kísérjem el én is? Nyilván ez mindegyikőnk első gondolata. Aztán az, hogy ezt nem tehetem, hiszen hogyan ismerik meg akkor a világot? Hogyan kötnek majd barátságokat? Hogyan lesz belőlük az a széles látókörű és okos, tapasztalt felnőtt, amilyennek szántuk őket. Nem tehetem meg, hogy bezárom. Marad az aggódás, marad az, hogy igyekszünk mindent megtenni az apjával. Marad a marcangoló bizonytalanság és a remény, hogy velünk nem történhet meg. Aztán összeszorul a torkom, mert nem sokára ovis kirándulás. Busszal. A szívem pedig már most a torkomban zakatol. 

Ma 16 gyermek édesanyja és édesapja fekszik le azzal a tudattal, hogy a gyermeke már nincs többé. El sem tudom képzelni, hogy mi járhat a fejükben. Csak azt tudom mondani, hogy próbálják túlélni, hiszen minden más részvétnyilvánítás olyan üres, olyan semmitmondó.  Együttérzek veletek! 

Berdó Erika G. 


2017. január 15., vasárnap

Itt a farsang, áll a bál!

forrás: www.demotivalo.com
Mást sem csinálok két hete, mint bújom a netet a gyereknek szánt jelmezért. Nem egyszerű mutatvány, az tuti! Lányos anyukaként igazi kihívás a hercegnők, a tündérek és a mindenféle lények közötti mindennapos mutatványozás. 

"Anya! Én Bell szeretnék lenni!, Anya! Én Elsa szeretnék lenni! , Anya! Póni szeretnék lenni....." .....hadd ne soroljam.


Mutatok pár jó kis Facebook-os csoportot, ahol jóféle jelmezeket tudtok lőni, egész korrekt áron!

Személyes kedvencem, egy székesfehérvári csoport: 

Fiús anyukáknak és megszállott édesapáknak: 

Ruhás-jelmezes nagy csoport:

Kifejezetten jelmezek adás-vétele országosan: 



Ha pedig több kézügyességgel áldott meg a jóisten, mint engem, akkor ajánlom figyelmedbe SzupeRmami bejegyzését ITT!


Berdó Erika G.

2017. január 14., szombat

Az én anyai ösztönöm az enyém 1. rész : "Áldott" állapot

Amikor eldöntöttem, hogy megírom, hogy melyek azok a mondatok, amikkel nap, mint nap szembetalálja magát egy állapotos, vagy egy kisgyermekes anyuka, akkor egy vicces hangvételű, pontba szedett kis szösszenetet készültem írni, jószerivel hallott és saját példák alapján. Aztán ihletképpen feltettem a magánprofilomon azt a kérdést, hogy milyen "jó tanácsokkal" szokták ellátni az ismerőseimet közeli és távoli rokonok, ismerősök. A kommentek száma sem volt elenyésző, de tanulságos volt az is, hogy hányan nyíltak meg privátban a témában, mivel családi, baráti konfliktusoktól tartva, nyilvánosan nem szóltak volna hozzá a témához. Így a hangnem módosult. A lenti sorokat mellettem az élet és számtalan anyuka írta. Kicsit azért, hogy nyugodt legyen a mi lelkünk és kicsit azért, hátha célba ér.


Ember lánya egy szép napon találkozik azzal a férfival, akinek gyermeket szülne. Ízlelgetik a dolgot. Már összeszoktak. A család is. Minden szép. Egy napon a csíkból kettő lesz, te pedig átlépsz egy másik univerzumba. Egy szebbe, jobba és átadod magad annak a földön  túli érzésnek, hogy benned egy másik élet  kezdődött el. Nem látod, mégis jobban szereted már most mindennél. Figyeled minden rezzenését a testednek, boldogsággal teli aggodalom minden egyes perc abban a kilenc hónapban, mikor felkészülsz arra, hogy a világra hozz és felnevelj egy gyereket. 
A hormonoktól és a rengeteg  kérdéstől, újdonságtól ilyenkor minden sokkal intenzívebb. Könnyebben változik a hangulatunk, könnyebben válunk már most Anyatigrissé,- ez teljesen természetes. Ebbe a hullámvasútba szokott berobogni mindig valaki a párizsi express-szel és megkérdőjelez mindenben, amiben már egy kicsit is biztosabb voltál. 

De mikre is gondolok? 

Kismamaként hirtelen közkinccsé válik a hasad. Mindenki azt hiszi, hogy meg lehet fogni, meg lehet mustrálni, simizni. Általában vagy túl nagy, vagy túl kicsi a baba korához képest. Ha az előbbi, akkor hótziher, hogy kettő helyett eszel, ami abszurd felfogás a 21. században. Amennyiben viszont normális méretű, "neadjisten" kisebb az elvártnál, akkor sanyargatod magad és koplalsz, mert a kinézeted nyilván többet ér, mint a csöpp magzat egészsége. 

Pedig mi készülünk az anyaságra. Készülünk testben és készülünk lélekben. Igen, sokat olvasunk a témában, mert meg szeretnénk ismerni minden alternatívát, hogy abból kiválasszuk, vagy éppen összegyúrjuk azt, amit a magunkévá tudunk tenni. Nem azért, mert könyvből akarnánk nevelni, hanem egyszerűen azért, mert tudjuk, érezzük, hogy nekünk akkor, ott, hogyan kell felkészülnünk az anyaságra. 

Aztán ott van az anyai ösztön, a kötődő nevelés, a hordozás és megannyi innováció. Sok esetben halljuk, hogy majd az anyai ösztönünk mindent megsúg. Ezzel egyet is tudunk ott, akkor érteni. Kár, hogy ehhez nem tartják magukat az emberek a későbbiekben.

Igen, mi örülni fogunk annak is, ha nem ikrek, vagy ha megint ugyanaz a neme. Örülünk, ha lány, örülünk, ha fiú. Nem, nem szeretnénk ha őt is úgy hívnák, mint a tiszteletbeli rokont és igen, megtartjuk. Nem, nem becsúszott, de ha így lenne, az is a mi dolgunk lenne. Amikor rosszul érezzük magunkat, tényleg nem vagyunk jól. Tudjuk, hogy ez az állapot nem betegség, viszont akkor ott, támaszra van szükségünk. Egy simogatásra, egy jó szóra, egy kis jelenlétre.


Még valami! Igen, erre a világra fog megszületni. Amikor mi kiválasztottuk egymást, akkor nem a politikai- gazdasági környezetet vizsgáltuk. Amikor mi a gyermekünkre gondolunk, mikor a jövőnket tervezzük, felelősségteljesen cselekszünk.
  
A mi állapotunkban kérlek, ne a saját meg nem élt anyaságotokat bontakoztassátok ki. Kérünk benneteket, hogy a még meg nem született gyermekeinkre ne mint önigazolásra tekintsetek, aki jó példa lesz arra, hogy rosszul vagy jól cselekedtetek hosszú évekkel ezelőtt. 


....folytatjuk ....


Berdó Erika G. 

10 dolog, amit soha ne mondj egy menyasszonynak, avagy ara-para a családban



A mai hétvégén talán aktuálisabb az esküvő-téma, mint valaha. A városban két helyen is rendeznek kiállítást a témában, ahol zömében megyei szolgáltatók mutatkoznak be, hogy minél szebbé tegyék a nagy napot és, hogy a szervezéssel járó izgalmakat csökkentsék.
Az esküvő előtt egy évvel már érdemes megkezdeni a szervezést, hiszen a lelkes arák hamar lefoglalják a szolgáltatókat és a helyszíneket. 


Mi az, ami a legjobban tudja beárnyékolni a készülődést? Közel húsz menyasszony szedte nektek csokorba a legjobb példákat!. 


1/ Az esküvő és a korod. Van, aki hamar megtalálja élete párát, van aki csak sok idő és csalódás elteltével. Természetesen ez hatással van az esküvő időpontjára. Van, aki sokáig csak együtt él a párjával, van aki pár hónap után már eljegyzési gyűrűt kap. Van, ahol a sorrend más, előbb a gyerek utána a frigy. Ne de kit is érdekel? 

Nem vagy túl fiatal? 
Várhattatok volna még pár évet! 
Most már minek? 

2/ Igen, minden menyasszony tudja, hogy milyen sokan válnak el. Vagyunk sokan, akik már az ültetési rend alakításakor is sakkoznak az elvált szülők, rokonok miatt, de nyilván senki nem úgy indul neki élete legszebb napjának, hogy ez tuti véget fog érni. 

A válás drága mulatság ám!
Hát sajnállak fiam! Most aztán felkötheted a gatyád! Biztos vagy benne?
Ismeritek ti a válási statisztikákat? 


3/ A vendéglista. A tervezgetéskor mindenki számba veszi, hogy rokonokból, barátokból, kollegákból kit tart fontosnak. Ki a környezetében az a személy, aki vel meg akarja osztani ezt a pillanatot. Mindenkinek a saját személyisége és a párjával kötött kompromisszuma adja meg azt a számot, ami a vendégek számát illeti. Ilyenkor azonban jönnek az oktondi megjegyzések:

Ó, Szívem! Őt meg kell hívni!
Őt miért nem hívjátok meg? 
Miért lesztek olyan sokan? Nem is ismertek annyi embert? 
Szortírozzatok még! 


4/ Régen adott volt egy esküvő menete, ma azonban a nagy szabadságnak és az esküvői szolgáltatások széles kavalkádjának hála, már olyan esküvőnk lehet, amilyenre csak vágyunk. Persze ez nem mindenkinek felel meg: 

Miért nem lesz templomi?
Miért nem hagyományos lesz? 
Miért nem lesz bolondmenyasszony? 
Miért nem lesz vőfély? 


5/ Az igazi kihívás a szervezés és a pénztárca mentén az, amikor olyan helyszínt választ a pár, ami nem a lakóhelyükön van. Számos megoldás létezhet erre az esetre is, azonban mindenkinek tuti nem lehet megfelelni: 

Most komolyan ezért béreltek buszt? 
Hol van az? Hogy jutunk mi oda? 
Akkor "izékéék" hol fognak aludni? 
Ne már! Az úgy olyan macerás! 



6/ A legkínosabb és a legbosszantóbb, amikor a z esküvő anyagi vonzatával kapcsolatban kapsz megjegyzést, hiszen, amennyiben a pár önállóan vág bele ebbe a projektbe, azt nyilván átgondolta a saját lehetőségeihez viszonyítva. Bármilyen is a helyzetük, ez csak az ő döntésük.

Minek veritek magatokat ilyen költségekbe?
Miért nem engeditek, hogy adjunk bele? 
Miért nem vesztek inkább házat ebből a pénzből? 
Ezt a pénzt másra is költhetnétek!
Az meg minek? Ez így elég drága lagzi lesz!
Meg még a ház is?! Jó sok pénzetek lehet!



7/ A legjobb, amikor néhány viharvert kapcsolat és szappanopera után felteszik nektek a kérdést a nagy hír hallatán: 

Ki akarta ezt? 
Jól meggondoltátok? 
Ugye nem te erőltetted? 

Talán ez a legaljasabb....


9/ Ahogy a helyszín, úgy az időpont is megosztó és természetesen senkinek  sem lehet megfelelni: 

Miért pénteken? 
Miért nem inkább szombat?  
Miért  Húsvétkor? 
Ó, ne akkor! Nekünk is akkor volt! 


10/ Ma már számtalan formája van annak, hogyan vegyük fel a nevünket a házasságkötés után. A névválasztás munkánktól, személyiségünktől és a családi hagyományoktól is függ(het). Az tuti, hogy valaki biztosan meg fogja jegyezni az alábbiak egyikét: 

Miért így veszed fel a neved? 
Miért nem veszed fel a nevét?
Nem mondod! Tuti meg fog sértődni a párod! 
Mit szól ehhez apád?! 

Úgy gondolom, hogy az esküvő és annak minden egyes szegmense a párra tartozik. A Nagy Nap mindenkinek mást jelent. Van, akik kettesben megszöknek egy távoli országba, hogy csak egymásnak örüljenek aznap. Vannak, akik világgá kürtölik  szerelmüket és óriási lakodalmat terveznek. 

Sokan pedig a középutat választják. Minden barátnak, rokonnak, szülőnek ebben a felfokozott szervezési időszakban azt tanácsolom azokkal a menyasszonyokkal együtt, akiknek a fenti példák köszönhetőek, hogy hallgassák végig a beszámolókat, biztassák a menyasszonyokat, és segítséget, tanácsokat csak úgy adjanak, hogy közben tartsák tiszteletben a házasulandókat és az ő vágyaikat.


Berdó Erika G. és még sokan mások 
Köszi lányok!!!! :-))

2017. január 9., hétfő

30 napnyi víz, avagy kihívás SzupeRmamival

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nem szeretek vizet inni. Biztosan nevelés, szoktatás és szokásrend kérdése, de valahogy nekem soha nem ment. Emiatt persze a diéták sem az igaziak, a bőröm sem a legszebb, a vitalitásom sem a legjobb, de hát ezt a sort is függőben hagyom, mert lassan már egy könnycseppet is morzsolhatnék a folyadékháztartásom oltárán.


A kihívásokat viszont szeretem. Szeretem, amikor azt mondják, te ezt úgy sem tudod megcsinálni, aztán mégis sikerül. Ezért örültem nagyon Rita 30 napos kihívásának, melyben a vízivásra próbál mindannyiunkat ránevelni.

Nos, akkor kezdjük is!!!

Minden mást olvass el ITT!!!

2017. január 8., vasárnap

Miért szeretem a hétfőt?

Vasárnap délután már mindannyiunkban benne van az a nyomasztó, cselekedeteinket belassító, önsajnáló érzés, hogy holnap megint hétfő. Ha félredobjuk, hogy ilyenkor vasalni kell, gyereknek hajat mosni,  végighallgatni, hogy utálja a hajszárítást és hogy te is utálod a főnököd, igazából megnézhetjük azt is, hogy miért is lesz jó a holnapi nap.

1. Hétfőn megint lesz jóga.

2. Hétfőn még friss a hétvége élménye.

3. Hétfőn végre elkezdhetem (újra) a fogyókúrám.

4. Hétfőn utoljára kell bemennem a dokihoz kezelésre.

5. Hétfőn ebédidőben megint megtudhatom a legújabb pletykákat a főnökről.

6. Hétfőn végre túl leszek az előadáson és végre nem fog nyomasztani az, hogyan fogadják.

7. Hétfőn végre felvehetem azt a csinos blúzt, amit a hétvégén újítottam be,

8. Hétfőn imádom a frissen mosott hajam illatát és a selymes tapintását.

9. Hétfőn újra elkezdődik egy hét, ami jó dolgokat tartogat.

10. Hétfőn újra láthatom a szerelmem!


Berdó Erika G.